Szalay Bence vagyok, ezen sorok írásakor 22 éves egyetemi hallgató. A játékot 2017-ben ismertette meg velem Easyhope, akivel utána renszeresen játszottunk. 2018-ban elhatároztuk, hogy kipróbáljuk magunkat versenyen is. Ezen időszak során szerepeltem a hazai 2v2 és 3v3 élvonalban is, elértem mindkét formátumban az akkori legmagasabb rankot, és mérsékelt sikereim voltak 2v2 kupákon, valamint a RocketMania 3v3 első szezonjában. Bár a “nagyokat” sose közelítettem meg, egyetemi tanulmányaim előrehaladásával az is világossá vált, hogy nem fogom tudni tartani a lépést a mögöttük kialakuló, rohamosan fejlődő középmezőny tagjaival. Így fájó szívvel bár, de 2020 elején abbahagytam a versenyzős “karrieremet”. Azonban ilyentájt kezdőtött az életem Rocket League-es részének újabb fejezete: Megtapasztalhattam a HRLT és vele a HO születését, ráadásul belülről. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már ’19-ben kommentáltam néhány meccset a Dribble Hungary vendégeként. Ezúttal viszont kommentátorként, elemzőként és szervezőként is hozzá tudtam járulni a bajnoksághoz. A két szezon során meglepően sok örömben volt részem, gondolva itt a szervezőcsapatra, a játékosi és nézői közösségre is. Remélem, a jövőben egyre színvonalasabb küzdelmeket tudunk bemutatni az érdeklődők számára, mindeközben fenntartva a kellemes hangulatot is.