A Hungarian Open 1. szezonját megelőzően minden csapat tiszta lappal indulhatott. Nem számítottak a korábbi felállások, nem számítottak a korábbi eredmények, így vághattak bele a játékosok a küzdelmekbe.
Az első szezon csoportkörében 12 csapat vehetett részt, ezekre 6 nyílt selejtezőn lehetett bejutni, selejtezőnként 2-2 csapat juthatott tovább. A bajnokság első selejtezőre rögtön új rekordot döntött, 31 csapat regisztrált ugyanis a kvalifikációra, ami új rekord, korábban soha ennyien nem regisztráltak még egynapos eseményre 3v3 formátumban.
Az első selejtező 2020. március 21-én került megrendezésre, az utolsóra pedig 2020. április 11-én.
A selejtezőn továbbjutó csapatok (a selejtező nevére kattintva az adott kvalifikáció teljes párosítása is megtekinthető):
A csoport:
A selejtezők végeztével a zártkörű sorsolást követően az A csoportba kerültek:
⦁ iPon Team Horizon Reapers
⦁ Necrotic Multigaming
⦁ Pancake
⦁ Vasaló
⦁ Wave Trash
⦁ WeKings
A bajnokságot megelőzően az iTHR és a Necrotic volt a hatos legnagyobb esélyese, ennek megfelelően játszottak is a csapatok, ugyanis az utolsó fordulóra úgy érkezett mindkét gárda, hogy veretlenül állnak és utolsó meccsük pont a másik ellen lesz. Ezt végül az iTHR végletekig kiélezett párharcon 3-2-re nyerte meg, így megnyerte az A csoportot, a Necrotic pedig a 2. helyen zárt.
A Pancake csapata ellenben a legelső fordulóban olyan teljesítménnyel nyitott, hogy az is benne volt a levegőben, hogy nevető harmadikként elhappolja a csoportelsőséget, vagy a 2. helyet. Ez a csapatnak nem jött össze, bár nem állt messze tőle: a Necrotic ellen 4 igen szoros meccsen 3-1-re, az iTHR ellen pedig óriásit játszva 3-2-re maradtak alul.
A csoport másik három csapata a csoportkör felétől kezdve inkább már a kiesés ellenjátszott, azért viszont óriási küzdelmet láthattunk a pályán. Sokáig úgy tűnt, hogy a WeKings lesz végül az, aki a legrövidebbet húzza, főleg, miután vereséget szenvedett a csapat a Wave Trash-től, ám végül hármas holtversenyben zártak a csapatok – a Wave Trash kárára, amely utolsó helyen zárt, így kiesett. Az iTHR a rájátszás felsőági 2. fordulójába jutott tovább, a Necrotic és a Pancake a felsőági 1. fordulójába, míg a WeKings és a Vasaló az alsóág 1. fordulójában kezdhetett.
# | Csapat neve | Szettek | Meccsek | +/- | Továbbjutás |
---|---|---|---|---|---|
1. | iTHR | 5-0 | 15-4 | +11 | Felső ág, 2. forduló |
2. | Necrotic | 4-1 | 14-7 | +7 | Felső ág, 1. forduló |
3. | Pancake | 3-2 | 12-10 | +2 | Felső ág, 1. forduló |
4. | WeKings | 1-4 | 8-12 | -4 | Alsó ág, 1. forduló |
5. | Vasaló | 1-4 | 5-12 | -7 | Alsó ág, 1. forduló |
6. | Wave Trash | 1-4 | 5-14 | -9 | - |
B csoport:
A B csoportban így az alábbi hat csapat vehetett részt:
⦁ Firefox
⦁ Miss or Fake
⦁ MTK Budapest
⦁ reTargonca
⦁ TR eSport HU
⦁ Vad Cápák
A TR eSport HU nagyon ráijesztett az MTK Budapestre, ugyanis bár a rekordbajnok 2-0-ra is vezetett, ötödik meccsre mentette a TR, és hosszabbításban maradt alul a gárda. Az egész csoportkörben ez volt az egyetlen vereségük, 3-0 arányban sikerült felülmúlniuk többek között azt a Miss or Fake-t is, amely csapatot sokan tartottak az MTK egyik legnagyobb kihívójának. Végül az MTK veretlenül nyerte meg a csoportot, a TR eSport HU a második, a Miss or Fake pedig a 3. helyen zárt.
Erősen indított a csoport másik három csapata is, sokáig nem is lehetett tudni, ki lehet harcban még a rájátszás felsőági helyeiért, féltávhoz érkezve aztán kiderült, hogy egyik sem, ugyanis a körbeverések miatt lemaradtak a riválisoktól. Az utolsó fordulóig kérdéses volt, hogy ki esik ki, ám végül a Vad Cápák szomorkodhatott – ebben a csoportban is hármas holtverseny alakult ki a 4-6. helyeken.
A rájátszás felsőági 2. fordulójába jutott az MTK, a felső ág 1. fordulójában kezdhetett a TR eSport HU és a Miss or Fake, míg az alsó ági 1. fordulóban a reTargonca és a Firefox vehetett részt.
# | Csapat neve | Szettek | Meccsek | +/- | Továbbjutás |
---|---|---|---|---|---|
1. | MTK Budapest | 5-0 | 15-3 | +12 | Felső ág, 2. forduló |
2. | TR eSport HU | 4-1 | 14-7 | +7 | Felső ág, 1. forduló |
3. | Miss or Fake | 3-2 | 10-6 | +4 | Felső ág, 1. forduló |
4. | reTargonca | 1-4 | 7-13 | -6 | Alsó ág, 1. forduló |
5. | Firefox | 1-4 | 7-14 | -7 | Alsó ág, 1. forduló |
6. | Vad Cápák | 1-4 | 4-14 | -10 | - |
A csoportkör végeztével a B csoport 2. helyén záró TR eSport HU visszalépett a rájátszástól, így egy férőhely felszabadult a bajnokság ezen szakaszában. Azonban az egyező helyezések miatt nem lehetett igazságot tenni, hogy a férőhelyet ki kaphatja meg, így szerencsés vesztesekként játszhatott a felső ági részvételért a WeKings és a reTargonca, majd utána előbbi csapatok megüresedő alsóági helyéért a Wave Trash és a Vad Cápák.
A Wave Trash vs. Vad Cápák mérkőzésen egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni, utóbbi gárda azonban miután megnyerte az első meccset, magabiztosabban játszott, és végül 3-0 arányban nyerték meg a szettet.
A WeKings vs. reTargonca párharc ellenben annál szorosabbra sikeredett, egészen ötödik mérkőzésig húzódott a küzdelem, ahol sokáig tartotta magát a döntetlen, de végül a WeKings örülhetett, így ők vehettek részt a felső ágról indulva.
A rájátszáson így 10 csapat vehetett részt, egy 3 napos küzdelem vette tehát kezdetét a bajnoki címért.
Elsőként az alsó ági 1. fordulós mérkőzések kezdődtek el. A Vad Cápák – Firefox párosítás a csoportkörben 3-2 arányú Vad Cápák győzelmet hozott, ez a szorosság azonban erre a párosításra nem volt jellemző – domináns játékkal 3-0 arányban nyert a Vad Cápák csapata.
A másik mérkőzésen a reTargonca visszavágót játszott a Vasalóval, a 3. selejtező alsóági döntőjében ugyanis utóbbi csapat nyert 3-2 arányban. A visszavágás sikerült, a reTargonca bár egy meccset elvesztett, összességében viszont nyert, így továbbjutott.
A felső ági 1. fordulóban az A csoport 3. helyén záró Pancake a B csoport 3.-jával, a Miss or Fake-kel csapott össze. A küzdelem szorosságát jól jelzi, hogy az egész szetten összesen 8 gól született 5 mérkőzésen, és több, mint 2 perces hosszabbítás is kellett az 5. meccsen – a Miss or Fake jutott tovább végül az elődöntőbe, ők lettek az iTHR ellenfele, míg a Pancake az alsóágon a Vad Cápákkal játszhatott.
A másik mérkőzésen a Necrotic a WeKings-szel játszott. A csoportkörben a Necrotic nyert 3-1-re, ez a párharc jóval szorosabb lett. Mindegyik mérkőzésen csupán 1 gólos különbség lett a végére a győztes csapat javára, amely végül a Necrotic továbbjutását hozta, következő ellenfél az MTK lett. A WeKings pedig visszakapta a reTargoncát ellenfélnek.
Az első meccs rögtön egy parázs összecsapást hozott a Pancake és a Vad Cápák között. Amikor az egyik csapat már jobbnak tűnt a másiknál, akkor az ellenfél arra tudott válaszolni, így végül az 5. meccsre vonultunk, ahol a Pancake volt higgadtabb, így továbbjutottak a legjobb 6-ba, és várták az MTK – Necrotic meccs vesztesét.
Az alsó ág 2. fordulójának másik mérkőzésén az 1. szezon negyedik WeKings – reTargonca mérkőzését hozta. Az addigi összes párharcukat a WeKings nyerte meg, és itt is úgy nézett ki, hogy újabb győzelmet aratnak a vikingek, ám a reTargonca higgadt tudott maradni, és 5. meccsen kiharcolta a továbbjutást, így visszavágtak a két nappal azelőtti, helyosztós vereségért. Következő ellenfelük az iTHR – Miss or Fake meccs vesztese.
A felső ágon az MTK – Necrotic elődöntőn a Necrotic jobban kezdett, de hamar átvette a meccs irányítását az MTK, és végül igazán domináns, 3-0 arányú győzelmet arattak, így bejutottak a győztes ági döntőbe. A másik ági elődöntőben az iTHR volt előzetesen az esélyesebb, a Miss or Fake azonban cáfolna tudta ezeket az esélyeket és pazar játékkal ejtették ki az A csoport első helyezettjét, így ők jutottak be második csapatként a győztes ági döntőbe.
Az alsó ági 3. fordulóban így a Necrotic és a Pancake csapott össze. Nem tűnt dominánsabbnak egyik csapat sem, a befejezésekben viszont pontosabb volt a Necrotic. A párharcot végül – a csoportkörös összecsapásukhoz hasonlóan – 3-1-re nyerték meg, így bejutottak a vesztes ági elődöntőbe. A reTargonca közel állt hozzá, hogy az iTHR váratlan vereségét kihasználva bravúrgyőzelmet érjenek el, az első meccsen 2 perces hosszabbításra is sikerült kényszeríteni ellenfelüket, ám végül az iTHR igazolva klasszisát 3-0-ra nyert.
A győztes ági döntőt komoly várakozás előzte meg, a meccs pedig ennek megfelelően indult, mindkét csapat csak 1-1-szer tudott betalálni, így hosszabbítás következett, ahol +3:19 ráadást követően az MTK szerezte meg a győztes gólt. Előnye tudatában magabiztosabb lett az MTK, amely nagyobb fokozatra is kapcsolt, a rohamokat pedig nem bírta a Miss or Fake, így 4-0 lett a végeredmény, az MTK bejutott a Grand Finalbe, a Miss or Fake pedig leesett a vesztes ágra.
Az alsó ági elődöntőben a Necrotic szintén visszavágóra készült az iTHR ellen, ez pedig mesésen alakult számukra, 2-0-ra is vezettek a szettben. A harmadik meccs hosszú gólcsendet hozott, közel 4 perces hosszabbítás után nyert 1-0-ra(!) az iTHR, így szépítettek, a negyedik meccsen azonban visszavágott a Necrotic, így 3-1-re nyertek, és ők lettek a Miss or Fake ellenfele.
A vesztes ági döntő emlékezetesre sikeredett. Az első meccset a Miss or Fake nyerte, az azt követő összes találkozó ellenben a legvégéig kiegyenlített volt, egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni. A Necroticnak sikerült ez végül, 4-2 arányban jutottak tovább, a Miss or Fake lett végül az 1. szezon bronzérmes csapata.
A Grand Final így újabb visszavágót hozott, a bombaformában játszó Necrotic ráadásul úgy tűnt, hogy rá is tud ijeszteni az MTK-ra. Az első mérkőzés ugyan nem alakult jól számukra, szépíteni tudtak azonnal a szettben, a legvégéig pedig felváltva hol az MTK örülhetett, hol a Necrotic. Tekintve azonban, hogy a felső ágról érkező MTK 1-0-s előnyről indult, ez a sorminta végül azt jelentette, hogy ők nyerték meg végül a döntőt 4-2 arányban, így az MTK Budapest lett a Hungarian Open 1. szezonjának bajnoka.